Harmadszorra szervezi meg a Húsvéti Vásárt a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége március 30-31 között. A kétnapos renezvény helyszíne a Márton Áron tér.
A vásáron főként házias termékeket kóstolhatnak és vásárolhatnak az érdeklődők. Bőséges kínálattal lesznek jelen a tej-, gyümölcs- és húsfeldolgozók, eszem-iszom standnál pihenhetnek meg a látogatók. Méhészeti- és péktermékek, kertészetek változatos kínálata színesíti a vásárt. A kézművesek húsvéti díszeket készítenek.
Foglalkozásokat szerveznek a gyerekeknek a Cimbora Tanulók Klubja és a Haáz Rezső Múzeum.
Idén is lesz tojásfestő verseny, melyre minden korosztályból jelentkezhetnek a gyerekek. Minden versenyző egy saját kezűleg dekorált tojással nevezhet be legkésőbb március 31-én, szombaton 15 óráig. A festett tojásokból zsűri választja ki a legsikerültebbet, amelyet korosztályonként értékes díjjal jutalmazunk. A festett, rajzolt tojásokat elkészíthetik a helyszínen, a foglalkozás keretében is.
Ismét szavazhatnak a “Legszebb Húsvéti asztal”-ra! A látogatók szavazatai alapján díjat kap a legszebben megterített húsvéti asztal/stand tulajdonosa. A szavazók között kisorsoljuk a „Bőség kosarát”, mely hústermékeket tartalmaz.
A Húsvéti Vásár hivatalos megnyitója március 30-án, pénteken délben 12 órakor lesz. A megnyitóbeszédeket követi az Udvarhelyszék Fúvószenekar előadása.
Nyitvatartás: - pénteken 12-19 óra között
- szombaton 10-18 óra között
Tudnivalók a meghirdetett versenyekről:
- Tojásfestő verseny gyermekeknek: a hímes / festett tojást szombaton 15 óráig lehet leadni az Info sátorban, eredményhirdetés, díjazás 17 órakor.
- Legszebb húsvéti asztal: a vásár látogatói legkésőbb szombaton 16 óráig az Info standnál levő szavazólapokkal voksolhatnak, kiértékelő, díjazás 18 órakor lesz.
Főtámogató: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala
További információkat az SZMVSZ iroda elérhetőségein kérhetnek.
„Hosszú távú sikereket a vállalatok csak úgy tudnak elérni, ha egyformán figyelembe veszik és megfelelően alkalmazzák a gazdasági, természeti és társadalmi érdekeket. Klasszikus környezetvédelem – „csővégi megoldások” A környezettudatos vállalatirányítás egy koncepció, meggyőződés és egyben magatartási forma, melynek alapvető célja, hogy a vállalati tevékenység ne veszélyeztesse az emberek egészségét és a környezetet. Ez azt jelenti, hogy nemcsak egy megbízott személy vagy esetleg egy osztály felelős a környezetvédelemért, illetve az ezzel kapcsolatban felmerülő feladatok ellátásáért. ... A környezeti politika tartalmazza a prioritások kijelölését, a célok meghatározását, valamint ezek elérési módjait...”
Előadó: Ambrus László
Letöltés: itt
„1. Kis –és középvállalkozások képzési és tanácsadási szolgáltatásokhoz való hozzáférését támogató országos program. 2. KKV női menedzserei vállalkozói kultúrájának fejlesztését célzó országos program. 3. Kézművesség és népművészet támogatását célzó országos program. 4. A termékek és szolgáltatások piaci értékesítésének fejlesztését és korszerűsítését célzó program. 5. KKV évi Vására -TIMM- megszervezésének programja. 6. START- Fiatalok vállalkozási ismereteinek fejlesztését és finanszírozáshoz való hozzájutását célzó program. 7. KKV beruházott profitadó mértékéig való támogatását célzó program. 8. Többéves nemzeti program a vállalkozás transzferre (továbbadásra)...”
Letöltés: itt
A KÖRNYEZETVÉDELMI ALAP- bevételek, támogatások és a jövő titkai, Lőrincz Csilla Környezetvédelmi Alap alelnök előadása
Előadó:Lőrincz Csilla
Letöltés: itt
15. oldal / 17