• EUR [ 1 Euró ] = 4.708 lej
  • USD [ 1 Amerikai dollár ] = 4.137 lej
  • GBP [ 1 Angol font ] = 5.319 lej
  • HUF [ 1 Magyar forint ] = 0.0147 lej
Tagok
Szövetségi hírek

 

Tanárok sztrájkja

Egy tanár évente több száz diák fejlődését befolyásolja követlenül vagy közvetve – abban a korban töltenek rengeteg időt a fiatalokkal, amikor azok a legbefolyásolhatóbbak, de a legsérülékenyebbek is. Nem csak tanítanak, hanem utat és példát mutatnak. Van tehát felelősségük bőven. Még sincs társadalmi megbecsülésük, és – mint most kiderült – megfelelő fizetésük sem.

A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége részéről úgy gondoljuk, hogy ha valaki ledolgozza a munkaidejét, és nem tud becsületesen megélni belőle, akkor azon a helyzeten változtatni kell!

Úgy gondoljuk, hogy ha a társadalmunkat meg akarjuk védeni, egyszersmind fejleszteni, akkor kezdetnek a törvényeket még a kormánynak is be kell tartani: oda kell tenni azt a jó 10 éve meghatározott 6%-ot (ld. GDP arányos ráfordítás) az oktatáshoz, valamint azt a fizetést, amit ugyancsak törvényben szavatoltak a tanároknak több évvel ezelőtt – majd a megfelelő szintre emelni.

És vissza kell térni a közös értékekhez, a felelősségvállaláshoz! De ezeket nem csak mi gondoljuk így: nap mint nap tapasztaljuk egyrészt a szolidaritást az oktatókkal, másrészt a néma elhatárolódást is tőle - jelen tanügyi sztrájk ugyanis előhozott számos olyan közösségi elégedetlenséget, frusztrációt – amely, lévén, hogy élő és napi kapcsolatban vagyunk rengeteg vállalkozóval, munkavállalóval, szakemberrel, bennünket is megtalál.

A visszajelzések azt mutatták, hogy a társadalom döntő hányada megérti a tanárok igényét a nagyobb fizetésre, de mégsem tudja támogatni nyugodt szívvel az erőfeszítéseiket. Kíváncsiak voltunk tehát, hogy az így kapott kép mennyire felel meg a valóságnak, valamint részleteiben mi az oka a csendes elutasításnak? Online kérdőívünket másfél nap alatt 86-on töltötték ki...

 

Az elmúlt hetekben tanügyi sztrájknak vagyunk tanúi, melynek kiemelt célkitűzése a tanügyben dolgozók fizetésének jelentős megemeltetése. Ez a sztrájk ugyanakkor számos embert érint a tanügyieken kívül, lásd például a diákokat, szülőket... és mindenkinek van véleménye, senkit nem hagy hidegen a téma, akkor sem, ha közvetlenül nem érinti.

Az SZMVSZ-nél az elmúlt hetekben rengeteg vélemény ütközött, sokféle látásmód kapott hangot; KÉRJÜK, fejtse ki Ön is a sajátját.

A kérdőív teljesen anonim (semmiféle adatot nem gyűjtünk be kötelező jelleggel a kitöltőkről), ugyanakkor nem garantáljuk, hogy a beérkezett álláspontok nyilvánosságot kapnak, vagy ha igen, éppen az Ön álláspontja kerül hangsúlyozásra.

Katt a kérdőívre: ITT

 

 

Tisztelt Elnök Úr!

 

Elismerésemet fejezem ki a IV. alkalommal megrendezett, a VÁLLALKOZZ OKOSAN székelyföldi középiskolás üzleti terv vetélkedő színvonalas lebonyolításáért, melyet széles összefogás jellemzett, Székelyudvarhely Önkormányzata, polgármesteri hivatala pedig társszervezőként támogatott!

A középiskolás fiatalok nagy számú jelentkezése és részvétele a versenyen azt jelezi, hogy komoly érdeklődés van részükről a vállalkozás, vállalkozóvá válás irányában. Az SZMVSZ vezetői pedig előre mutatóan, a jövőbe tekintve, teret és lehetőséget biztosítanak a fiatalok részére, hogy betekinthessenek a vállalkozói lét világába, elősegítve a vállalkozások irányába történő orientálódást.

Gratulálok a rendezvényhez és további hasonlóan sikeres lebonyolítást kívánok! (...)

 

Üdvözlettel:

Czomba Csaba VOSZ társelnök, a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fórumának elnöke

 

A székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium és a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) 2023-ban is megszervezte, ezúttal IV. alkalommal, a VÁLLALKOZZ OKOSAN székelyföldi középiskolás üzleti terv vetélkedőt.

Az idéntől 2 napos helyszíni jelenléttel rendelkező vetélkedő színvonalát jelzi, hogy egyrészt szerepel az Oktatási Minisztérium hivatalos versenynaptárában, ugyanakkor Székelyudvarhely Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala is társult szervezőként a programhoz.

A 2023 március 24-i határidőre összesen 50 csapat jelentkezett Székelyföld 9 városából, 15 neves középiskolájából, a gazdasági vetélkedőre. Az online zsűrizést követően 12 csapat, csapatonként 2 diák és egy kísérő tanár jutott be a helyszíni megméretkezésre.

A gazdasági vetélkedő zsűrije neves egyetemi tanárokból, vállalkozókból állt: Márk Dezső Sorin (Csíkszereda, a Román Patronátus Hargita Megyei Kirendeltségének vezetője), Czine Zsolt-Attila (Sepsiszentgyörgy, vállalkozó, az ASIMCOV alelnöke, az Erdélyi Fiatal Vállalkozók Szövetségének elnöke), Fábián István (Marosvásárhely, BBTE tanár, pénzügyi elemző), Györffy Attila (Székelyudvarhely, vállalkozó, SZMVSZ alelnök), Nikoletta Joita (Székelyudvarhely, Senior Business Analyst - Melinda Impex cégcsoport), Rácz Béla-Gergely (Kolozsvár, BBTE tanár - GTK koordinátor), Szél Csaba (Székelykeresztúr, vállalkozó, a KVKA alelnöke).

A helyszíni programok május 13-14-én folytak. Az első nap délutánján szakmai előadásokra került sor: Szakács-Paál István a befektetési lehetőségekről, Farkas Levente a marketingről, valamint dr. Székely Szilárd a kommunikációról tartott tartalmas előadásokat a diákoknak és tanáraiknak a Septimia Hotel konferenciatermében.

 

Vasárnap, május 14-én 14:00 órától kerül sor a IV. Vállalkozz Okosan székelyföldi üzleti terv vetélkedő döntőjére a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal Szent István termében.

A rendezvény szervezői a BKG Református Kollégium, a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) és Székelyudvarhely Önkormányzata.

A kezdeményezők célja a rendezvénnyel kettős: az egyértelmű oktatási és kiemelten vállalkozásorientált oldal mellett fontos szempont, hogy erősítheti az összetartozás érzését, tapasztalati tőkét, támpontokat adhat a szülőföldön maradáshoz – megmaradáshoz.

Egy évről évre fejlődő rendezvényről beszélünk, amely idén először 2 napos helyszíni jelenléttel rendelkezik (szombaton nívós szakmai előadásokon vehettek részt a 12 csapat tagjai), valamint bekerült az Oktatási Minisztérium hivatalos versenynaptárába is – nem utolsó sorban szervezőként megjelent a már említett Székelyudvarhely Önkormányzata is.

A versenyre kereken 50 csapat regisztrált Székelyföld 9 városából, 15 neves középiskolájából.

Ezennel tisztelettel meghívjuk az SZMVSZ tagjait a vasárnap 14:00 órától sorra kerülő ünnepélyes megnyitóra, döntőre, eredményhirdetésre!

Szövetségi hírek

KÖZLEMÉNY: Adók-illetékek 2024-re Székelyudvarhelyen

  A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége vezetőtanácsa a...
2023-11-24 15:20:31

Köszönjük

  A tegnap dr. Vas-Tifán Attila ortopéd szakorvos...
2023-11-21 20:07:06

KÖZLEMÉNY: Újjáalakult a Női Vállalkozók Munkacsoportja (SZMVSZ NVM)

  KÖZLEMÉNY   Újjáalakult a Székelyudvarhelyi...
2023-11-02 18:44:43

Közlemény: Vállalkozók díjazása

  A székelyudvarhelyi Őszi Vásár keretében, a helyi...
2023-09-25 10:27:37
Gazdasági sajtófigyelő

Sajtófigyelő 2024.03.24.

130 alkalmazottját bocsátotta el egy székelyudvarhelyi készruhagyár Janó Edit szerint a...

Sajtófigyelő 2024.03.17.

15 millió eurót fektet be Kovászna megyében az egyik legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztő A...

Sajtófigyelő 2024.03.03.

Románia megkapta az első hivatalos véleményt az OECD-csatlakozásáról A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési...
Előadások

Gazdaság & FIATALOK - előadásssorozat középiskolás diákok számára

Az SZMVSZ társzervezője és szakmai partnerre 2018 óta a „Vállalkozz okosan” székelyföldi üzleti...
2020-10-23 19:27:55

Aktuális pályázatok, COVID-támogatások

Csütörtökön, 2020. szeptember 03-án 09:00 órától került sor az EUROTOP Consulting pályázati cég...
2020-09-03 14:27:28

RESTART online konferencia erdélyi kis- és középvállalkozóknak

Az SZMVSZ részéről, mint a rendezvény partnere, fel szeretnénk hívni a figyelmeteket erre az...
2020-05-19 14:05:36

Fotógaléria

Partnerek

  • Albert Schweitzer Alapítvány
  • Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt
  • Hargita Megye Tanácsa
  • Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (ASIMCOV)
  • OSIM: Szabadalmi- és Védjegyoltalmi Hivatal
  • Református Kollégium, Székelyudvarhely
  • SilCris Invest Kft.
  • Star rádió
  • Székelyudvarhely Önkormányzata