Nyomtatás


Bevált a repce-recept

A repce azon kevés mezei kultúrnövények közé tartozik, amelynek termesztése a nyugati határmenti vidéken nem csupán kifizetődő, de némi nyereséget is hoz – mondta el az Új Magyar Szónak Fodor István mérnök, a Szatmár Megyei Mezőgazdasági Kamara igazgatója. Ezt a Nagykároly és Tasnád környéki gazdák ismerték fel legelőbb, aminek köszönhetően évről-évre növekszik a repce növény vetésterülete – mára már megközelítve a négyezer hektárt. Külön előnye, hogy az agrotechnikai szabályok betartása mellett a kevésbé termékeny az úgynevezett podzolos (kilúgozott szürke erdőtalaj – szerk. megj.) talajokon is jól termeszthető. Vetik és veszik A repce „reneszánsza” azután következett be, hogy felismerték: a növény kiválóan alkalmas bioetanol-gyártásra, az alternatív üzemanyagok globális versenye pedig még jobban felhajtotta az árát. A Szatmár megyéből származó repcemagot három cég vásárolja fel, ezek egyike, a tasnádi Promat Comimpex mintegy 1200 hektár termését veszi át. Moldovan Cristian, a vállalat igazgatója arról tájékoztatott, hogy a terepen szerzett tapasztalatai alapján a vetések jól teleltek, a belvizek aránylag kevés kárt okoztak, így hektáronként 2,5-3 tonna körüli átlagtermést vár, ami az itteni viszonyok mellett jónak mondható. A cégvezető ugyanakkor hozzátette, hogy mindez csak kedvező időjárás mellett érhető el. A felvásárlási árról Moldovan nem nyilatkozott, mindössze annyit részletezett, hogy ez a minőségen és keresleten is múlik. Beszélgetésünk során azonban sejtetni engedte, hogy a mostani piaci viszonyok szerint a gazdák nem járnak rosszul. „Romániában jelenleg nincs külön támogatás a bioüzemanyag céljából termesztett repcére” – mondta el érdeklődésünkre Tánczos Barna, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, akitől azt is megtudtuk, hogy az elkövetkezendő két-három hétben valószínűleg elfogadnak egy olyan új jogszabályt, amely alapján zöld-bizonylat igényelhető a biomasszából előállított energiára. Az agrártárca adatai szerint az országban átlagosan 450 ezer hektárnyi területet ültettek be repcével az utóbbi négy évben. [ ... ]

Letöltés: itt