Nyomtatás


Három pillér a gazdaságért

Az egyensúly (és a vele együttjáró stabilitás) mellett a fenntartható növekedés, illetve a foglalkoztatottság növelése az a három pillér, amelyen az RMDSZ hétvégi kongresszusán elfogadott új gazdasági programja nyugszik. „Az elveknek konkrét lépésekben kell testet ölteniük, ráadásul ugyanilyen kézzelfogható és elérhető határidőn belül kell megvalósulniuk“ – mutatott rá Lakatos Péter, a képviselőház pénzügyi és költségvetési bizottságának tagja. Az adókkal kezdenék A szövetség ezzel azt kívánja a kormánynak üzenni, hogy a gazdasági fellendülés pusztán megszorításokkal elképzelhetetlen, elengedhetetlen az ösztönzés, a támogatások bevezetése is. Az új program első és egyben legfontosabb lépésként az adótörvénykönyv módosításait emeli ki: a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok többlépcsős csökkentését, a felesleges adónemek eltörlését, az adóeljárások és adminisztráció egyszerűsítését – mindezt pedig legkésőbb június 30-ig el szeretnék fogadtatni, hogy január elsejétől életbeléphessen. Az RMDSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a kormányzati intézkedéseket tartalmazó protokollum aláírásakor tételesen kerüljön bele a változtatások tervezett határideje. „Huszonegy év után először érhetnénk meg, hogy az adótörvénykönyv módosítását nem sürgősségi kormányrendelettel szabályozzák“ – fogalmazott lapunknak Lakatos, rámutatva, „történelmi lehetőség“ lenne, ha a változtatásokat időben, legalább fél évvel hatálybalépésük előtt közölhetnék az adózó vállalkozásokkal, hogy azok kellőképpen felkészülhessenek. A gazdaságélénkítő intézkedések sorában szerepel továbbá a mikro-, kis és közepes vállalkozások könnyített hitelhez juttatása, illetve a korrupció, adócsalás visszaszorítása, a kartellszerű működések ellehetetlenítése. Sarkukra állnak [ ... ]

Letöltés: itt