Nyomtatás


„Innovációra kell építeni”

Romániának a meglévő ipari és innovációs potenciálját kellene kiaknáznia. Ezt kell minden erőnkkel és forrásunkkal támogatnunk, figyelembe véve az európai és világtörekvéseket a tudásalapú- és a zöld gazdaság, valamint a megújuló energiaforrások területén” – fogalmazott Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, aki rámutatott, helytelen az észak-európai szolgáltatóipar modelljét követni. A politikus-közgazdász ezt a Hunyad Megyei Kereskedelmi és Ipari Kamara, illetve a Hunyad Megye Prefektúrája által szervezett tegnapi szemináriumon jelentette ki, amely az ipari tulajdonok védelme tematikájához kapcsolódott. Az eseményen Varga Gábor, az Országos Szabadalmi és Védjegyhivatal vezérigazgatója és az általa vezetett intézmény szakértői bemutatták a hivatal feladatkörét, az ipari tulajdonnal kapcsolatos európai irányzatokat, illetve a szellemi tulajdonra vonatkozó, 2011-2015 közötti időszakra szóló országos stratégia-tervezetet. Winkler Gyula a szellemi tulajdonra vonatkozó európai törekvéseket ismertetve kiemelte: ezzel kapcsolatosan fogadott el múlt héten egy dokumentumot Strasbourgban az Európai Parlament. „A szellemi tulajdon egy fontos fejezet az Európai Unió szabadkereskedelmi egyezményeinek kidolgozásakor. Ugyanakkor fontos leckét kaptunk azáltal, ahogy az EU kilábalt a válságból. Németország az az ország, amely a leggyorsabban és a legerőteljesebben küzdötte le a válságot, mivel gazdasága a kis- és középvállalatokra, valamint az innovációra és az exportra épül” – magyarázta az EP-képviselő. Nem lesz bélyegnyaló a nyereséges Romfilatelia [ ... ]

Letöltés: itt