A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége nemrég tartott közgyűlésén a tagok az elmúlt időszakot a Szövetség életében a nyitottsággal, a közösségépítéssel, a szakmai és üzleti-, helyi és nemzetközi kapcsolatok bővülésével, valamint érdekvédelemmel és az általános gazdasági környezet javítását célzó erőfeszítésekkel azonosították.

Ami kiemelten és hangsúlyosan a leginkább foglalkoztatta a vállalkozókat, az a gazdaság jelenlegi állapota. Általánosan rossz gazdasági hangulatról, kilátástalan jövőről számoltak be a megjelentek:

A gazdaság padlót fogott.

A munka, a célok már nem a pénzről szól, hanem a reménységről, hogy legalább megmaradsz. A vállalkozók a beruházásokkal hátrébb léptek, lendület nélkül működnek, túlélésre játszanak, nem vállalnak kockázatokat – sokan a tartalékjaikat élik fel. Automatizálni kellett volna, kutatás-fejlesztést kellett volna erősíteni, piacot kellett volna építeni, ezzel szemben nőtt a bürokrácia (szinte lehetetlen mindennek megfelelni), és egy amúgy is kérdésesen versenyképes gazdaságban jelentősen nőttek az adóterhek.

Ahogy azt már évek óta látjuk, és számos alkalommal jeleztük, a román társadalom és gazdaság nem értékteremtő, inkább szolgáltató - az iparról pedig, amiről eddig folyamatosan szóltak a hírek, kiderült, nem létezik. Lényegében felvevő piaccá tették az országot – a külföldi befektetők bezárták a komolyabb helyi termelő kapacitásokat. Ami termelő még van, az viszont olyan magas költségekkel dolgozik, még ha olcsó is az alapanyag, hogy nincs versenyben, sem regionálisan, sem nemzetközi viszonylatban. Ugyanakkor a banki szektor sem partnere a gazdaságnak, a vállalkozóknak: miközben jelentős hosszú távú fejlődési potenciálról értekeznek, mégsem vállalnak kockázatot, az országot profittermelő gépezetnek tekintik, így is kezelik.

Románia nem a románoké, romániaiaké.

Bejött eurók, többlettámogatás? De hiszen közvetve vagy közvetlenül azt is ott költjük el, külföldön. Jut-e belőle a kiürült, kiüresített állam fenntartására, oktatásra, egészségügyre (…)? A nagy reformok kora, avagy az elkótyavetyélt ország gazdaságának nyugati elvárások szerinti helyreállítása mibe is került? Reformálni kellene a gazdasági struktúrát, de hogyan, mikor az energiaszektort is kiszolgáltatták, nem vagyunk urai az energiaáraknak, valamint többlettámogatásokkal, egyebekkel sem vagyunk sehol a nyugati országokban nyújtott normatív támogatások mértékéhez képest?

A helyi vállalkozók termelési kapacitásokat nem tudnak növelni, a helyi értékteremtő, versenyképes gazdaság feltételeit is rég kiirtották: know-how, munkaerő stb. Elvisznek innen mindent és megvetetik velünk az övéket.

Ezzel együtt jelenleg a legnagyobb gond, hogy kormányzati szinten nincs irány: látnak egy kiadási és egy bevételi oldalt. A kiadási oldalt jelentősebben képtelenek csökkenteni, hát növelték a bevételt: belenyúltak az emberek zsebébe és kivették, ami nekik kellett, plusz a nyakukba vágtak még egy nagy inflációt. A vásárlóerőt kinyírták, ezzel megállították a gazdaságot. És ezt a fajta politikát foggal-körömmel próbálják most megmenteni.

Miért??? Akkor hogyan lesz termelés, szolgáltatás, vásárlóerő? Hogyan lesz így exportképes termék?

Az emberek zsebét kiürítették, a reményeik pedig egyre kisebbek: a vendéglátóipari egységek kiürültek, sokuk bezárt vagy bezárás előtt áll. A kereskedők, szolgáltatók, termelők mindegyike kínlódik, ez alól a multik jó része sem kivétel. Ami közben egyre erősebb: a passzív elvándorlás, valamint a fekete, szürke és láthatatlan gazdaság erősödése, amivel ugyancsak hosszú évek óta nem foglalkozik senki.

Minden nemzeti erőforrásnak a felügyeletét, irányítását központilag kiengedték a kezükből: azt sem tudják, mi történik, ki dönt – emberek és/vagy algoritmusok visznek el mindent? Luxustermékké lett a víz, a gáz, az áram, az üzemanyag, a hitelek…

Ezek az állapotok, amik itt begyűrűztek, nem tartanak itthon senkit.

Évek óta halljuk, még azt az évet kell kibírni. Meg ezt. Aztán a következőt…

Meddig?

Mi az irány? Mi a stratégia? Mitől áll fel a gazdaság?

Még kormánya sincs az országnak, de ha szóba kerül, csak azt halljuk, le kell ülni, meg kell egyezni, keresik a személyt…

Személyt!!!

Nem téma van, nem célok vannak, nem megoldásokat keresnek, hanem személyt!!! Személykeresésből megoldáskeresésbe kellene átmenni – nekünk megoldás kell, konkrét, kiszámítható jövőkép kell, személy nem érdekel!

Mi lenne a jó?

Szuverenista vezetés, melynek értelmében minden, ami itt termelődik meg, minden, ami a mienk, az a miénk, azzal mi gazdálkodunk, nem valaki ismeretlen, láthatatlan valaki valahonnan? Milyen az, hogy nekünk van gáz, villamos energia, olaj, mégis itt a legdrágább?

Vagy feladni nyíltan (megtették már, de facto) a teljes szuverenitást és kijelenteni, hogy Franciaország 2 vagy Németország 2 (stb.) leszünk? – jó, de akkor hozzák ide onnan bajaikkal együtt a javaikat, modelljeiket is, és akkor olyan társadalmunk lesz, ahova most a gyermekeink elcsángálnak…

A következő időszak legfőbb kihívása helyileg a reménységről szól, hogy legalább megmaradsz. Országosan meg arról, hogyan tudod legalább a közhangulatot megváltoztatni, mikor másról sem szólnak a megnyilatkozások, a hírek, mint megszorítás, fegyelem, a törvényesen élők fojtogatása stb. – aztán akinek pénze van, az nem vásárol, a nagy- és kisbefektető is retteg. És ezt követhetné egy mindenki számára érthető, behatárolható irány, és az abba az irányba való elindulás…