Nyomtatás

 

Péter Zsanett kezdeményezésére került sor arra a találkozóra, amelynek keretén belül, csütörtökön, a diákpolgármester és - a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége képviseletében - Jakab Áron Csaba a fiatalok következő egy évre vonatkozó terveiről folytattak megbeszélést.

Zsanett fiatalos lendülettel és felelősségtudattal sorolta a fő célkitűzéseit: diákmunka-lehetőségek feltérképezése, rongálások felszámolása, szabadtéri rendezvények... A diákmunkát érintő kérdésnél került szóba a csapatában az SZMVSZ, ezért kereste meg a Szövetséget.

Amint Jakab Áron Csaba elmondta, meglepődve vette tudomásul, hogy a megszokottól eltérően milyen komoly tervekkel és ambícióval indította a polgármesterségét Péter Zsanett - az SZMVSZ képviselőjeként ehhez mindenképpen csak gratulálni tudott, és lehetőségei szerint segíteni.

Az SZMVSZ elnöke röviden bemutatta a Szövetség ifjúsági programjait, mint pl.:

A megbeszélés során két olyan program került kiemelésre, amellyel kapcsolatban konkrét együttműködés is körvonalazódott. Ezek közül az egyik, kiemelt program, egyben a diákpolgármester egyik vállalása is, - a diákmunka lehetőségek feltérképezése.