• EUR [ 1 Euró ] = 4.708 lej
  • USD [ 1 Amerikai dollár ] = 4.137 lej
  • GBP [ 1 Angol font ] = 5.319 lej
  • HUF [ 1 Magyar forint ] = 0.0147 lej
Tagok

 

20220525 sajtotajekoztato szekelyhonA Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége határozottan ellenzi azt a törvénymódosítás-tervezetet, amelynek révén arra köteleznék a vállalkozókat, hogy kompetenciabizonylatot váltsanak ki, és egy jelképes összeggel hozzájárulást fizessenek az országos kereskedelmi kamarának.

A 2007-ből származó 334-es számú törvény módosításának tervezetét még május elején ismertette Balási Csaba, a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki szerint a módosítás a gazdasági szféra kifehérítéséhez járulhat hozzá.

A javaslat alapján kötelező módon kompetenciabizonylatot kellene kiváltsanak a vállalkozók, ugyanakkor éves díj befizetésére is köteleznék őket a kereskedelmi kamarának.

A vállalkozói szervezetek egyöntetű véleménye szerint ez a tervezet a vállalkozás szabadságát veszélyezteti, és tulajdonképpen a vállalkozók nagy többsége által figyelmen kívül hagyott kamarák mesterséges fenntartását szolgálja. Mindezeken kívül azt is nehezményezik, hogy a módosítási javaslat megalkotásakor nem egyeztettek velük.

„Gazdasági szereplőket érintő kérdésben, őket mellőzve, megkerülve hozták meg a döntést. Úgy néz ki azonban, hogy bakot lőttek, mert több szervezet is tiltakozik, tudtunk szerint még a románok is. Nem látjuk sem időszerűnek, sem megfelelőnek ezt a módosítást” – hangzott el a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetségének (SZMVSZ) szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen a szervezet elnöke, Jakab Áron Csaba és alelnöke, Ambrus Sándor fogalmazta meg a vállalkozói szervezetek kifogásait a törvényjavaslattal szemben.

Úgy vélik, a kezdeményezőknek egy fórumot kellett volna biztosítaniuk, amelyen megvitathatták volna a módosítási javaslat végső formáját. Azt, hogy van egy igény egy alig működő szervezet részéről a döntéshozók irányába, és ők azt mondják, hogy a vállalkozókkal kifizetettjük a működési költséget, nem tudjuk elfogadni – jelentette ki Ambrus Sándor.

 

Cégek szűnhetnek meg a hatalmas összegű számlák miatt

A sajtótájékoztatón tudatták, egy 23 vállalkozásból álló csoport perbe lép az Electrica Furnizare energiaszolgáltatóval a hatalmas összegű számlák miatt az SZMVSZ ügyvédjének támogatásával.

A bonyodalom akkor kezdődött, amikor a Hargaz Harghita Kft. 2021 őszén lemondott a földgázkereskedői engedélyéről, és szerződéseinek jelentős részét az Electrica Furnizare kapta meg mint az illetékes hatóság által az egyetemes ellátási szolgáltatás nyújtására kijelölt szolgáltató. Az Electrica az első számlákat azonban idén küldte ki, több hónapos késéssel, jelentős áremelkedéssel, amelyről előzetesen nem egyeztetett az ügyfelekkel – mondták el az SZMVSZ vezetői, hozzátéve, hogy esetenként a szeptemberi árnál 20–30-szor magasabb áron számláztak. 

A szolgáltató azt állítja, hogy az árait, amely alapján kiállította a számlákat, engedélyeztette az Országos Energiaszabályozó Hatósággal (ANRE), eljárása pedig törvényes és engedélyezett volt, így nem módosítanak a kiállított számlákon.

A drasztikusan megnövekedett számlák kifizetése azonban számos céget a megszűnés veszélyével fenyeget, ezek közül sokan megkeresték az SZMVSZ-t, hogy együtt találjanak megoldást a problémára.

„Jelenleg a bírósági folyamatokat készítjük elő, és nemsokára be fogjuk perelni az Electricát csoportosan. Úgy gondoljuk, hogy ezekről az árakról értesíteni kellett volna a cégeket, és azt reméljük, hogy jóvátételt kaphatnak” – fejtette ki Jakab Áron Csaba. Mint mondta, első körben 26-an keresték meg őket – egy önkormányzat, két szövetkezet, a többi pedig vállalkozás –, a csoportos bírósági ügyben részt vevők száma pedig egy hete 23 volt.

 

 

Forrás: Székelyhon.ro → https://szekelyhon.ro/aktualis/ket-ugyben-is-tiltakozik-az-szmvsz-az-egyikbol-per-lesz

FOTÓ: BENCZE EMESE

Szövetségi hírek

KÖZLEMÉNY: Adók-illetékek 2024-re Székelyudvarhelyen

  A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége vezetőtanácsa a...
2023-11-24 15:20:31

Köszönjük

  A tegnap dr. Vas-Tifán Attila ortopéd szakorvos...
2023-11-21 20:07:06

KÖZLEMÉNY: Újjáalakult a Női Vállalkozók Munkacsoportja (SZMVSZ NVM)

  KÖZLEMÉNY   Újjáalakult a Székelyudvarhelyi...
2023-11-02 18:44:43

Közlemény: Vállalkozók díjazása

  A székelyudvarhelyi Őszi Vásár keretében, a helyi...
2023-09-25 10:27:37
Gazdasági sajtófigyelő

Sajtófigyelő 2024.03.24.

130 alkalmazottját bocsátotta el egy székelyudvarhelyi készruhagyár Janó Edit szerint a...

Sajtófigyelő 2024.03.17.

15 millió eurót fektet be Kovászna megyében az egyik legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztő A...

Sajtófigyelő 2024.03.03.

Románia megkapta az első hivatalos véleményt az OECD-csatlakozásáról A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési...
Előadások

Gazdaság & FIATALOK - előadásssorozat középiskolás diákok számára

Az SZMVSZ társzervezője és szakmai partnerre 2018 óta a „Vállalkozz okosan” székelyföldi üzleti...
2020-10-23 19:27:55

Aktuális pályázatok, COVID-támogatások

Csütörtökön, 2020. szeptember 03-án 09:00 órától került sor az EUROTOP Consulting pályázati cég...
2020-09-03 14:27:28

RESTART online konferencia erdélyi kis- és középvállalkozóknak

Az SZMVSZ részéről, mint a rendezvény partnere, fel szeretnénk hívni a figyelmeteket erre az...
2020-05-19 14:05:36

Fotógaléria

Partnerek

  • Albert Schweitzer Alapítvány
  • Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt
  • Hargita Megye Tanácsa
  • Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (ASIMCOV)
  • OSIM: Szabadalmi- és Védjegyoltalmi Hivatal
  • Református Kollégium, Székelyudvarhely
  • SilCris Invest Kft.
  • Star rádió
  • Székelyudvarhely Önkormányzata