Nyomtatás

Megvonva a 2010-es esztendő mérlegét, kétséget kizáróan egy si keres, eseményekben és meg valósításokban is gazdag esztendőt tudhat maga mögött a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége.

Ha az első teljes évét záró szervezet érdemeit taglaljuk, mindenekelőtt érdemként kell feltüntetni azt a tényt, hogy felkarolta és maga köré gyűjtötte az udvarhelyszéki gazdaság legfőbb húzóerejének számító „napszámosokat”, a mikrovállalkozókat. A tagsággal a kapcsolattartás folyamatos volt, a Kossuth Lajos utca 43. szám alatti irodában ingyenes jogi és marketingtanácsadást biztosítottak a tagoknak. A szövetség honlapja, amely folyamatosan tájékoztatott az aktuális és legfontosabb eseményekről, év végére megújult. Az éves tevékenység és a december 10-ei évzáró rendezvény megkoronázásának számít a hazai gazdasági kiadványok sorában hiánypótló Adók és illetékek című kézikönyv megjelenése.Az elsősorban vállalkozóknak, de laikusoknak is érdekes kiadvány legfőbb érdeme, hogy közérthető módon, magyar nyelven igazítja útba az érvényben lévő hazai törvények átláthatatlan útvesztőjében az olvasót. Az SZMVSZ tevékenységét illetően kétségkívül a leggyakorlatiasabbnak az év során havi rendszerességgel szervezett interaktív szakmai előadások bizonyultak, amelyek a tagok vagy „csak” szimpatizáns mikrovállalkozók egybehangzó véleménye szerint valóban hasznosak, tanulságosak voltak, hiszen nem üres szócséplésben merültek ki.
Természetesen a meghívott előadók érdeme is volt az, hogy az egy-, maximum kétórás délutáni „továbbképzők” vitafórumokká alakultak, és a találkozásra, egymás megismerésére éppúgy alkalmat nyújtottak, mint a tapasztalatcserére. Képviselni, segíteni, tájékoztatni, szakmai ismeretekkel tovább gazdagítani a vállalkozókat – fogalmazta meg a szövetség ez évi céljait évzáró értékelőjében Birtalan József elnök, akinek reményei szerint a 2011-es év könnyebb lesz a tavalyinál, és több jót is tartogat a mikrovállalkozóknak.
Az év végi mérleg megvonásáig még sok víz lefolyik a Nagy-Küküllőn, az idei év jó és rossz meglepetéseket bizonyára egyaránt tartogat. A változásokat megjósolni nem tudjuk, de arról, hogy pénzügyi vonatkozásban, az adók és illetékek terén milyen újdonságokkal rajtol az új év, Dimén Hunor, a Székelyudvarhelyi Közpénzügyi Hivatal igazgatója tájékoztatott.
Ami a jövedelemadót illeti, jó tudni, hogy a nem bizonyítható forrásból származó jövedelmeket megadózzák, visszavezetik a mikrocégeknek a 3 százalékos adót. Ezt az opciót január 31-éig lehet a pénzügyön igényelni.A profitadónál az üzemanyag elszámolhatóságának limitálását 2011. december 31-éig meghosszabbították. Szintén eddig a határidőig tolták ki az üzemanyag- és autóvásárlás áfaelszámolhatóságának határidejét. Ez az időpont lehetőséget biztosít a cégeknek arra, hogy abban az esetben, ha az előző évben nem érték el a 35 000 eurónak megfelelő lejben számolt nagyságú forgalmat, visszaléphessenek az áfafizető státusból. Az Adótörvénykönyv eddig nem tárgyalta a társadalombiztosítási járulékok kérdéskörét. Abszolút újdonságnak számít, hogy ez évtől bevezették a 112-es kódszámú, egységes társadalombiztosítási nyilatkozatot, amely helyettesíti a biztosítóházakhoz korábban benyújtott nyilatkozatokat. Az új törvényekről, módosításokról részletesen olvashatnak az szmvsz.ro honlapon.