Nyomtatás

A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetségének (SZMVSZ) magyar nyelvű, hiánypótló kiadványát sajtótájékoztatón mutatták be.A hazai, magyar nyelvű gazdasági kiadványok sorában hiánypótlónak számító kézikönyv az egy éve működő, mára már intézményesült SZMVSZ legfontosabb célkitűzése jegyében született meg: segíteni, tájékoztatni a székelyföldi kis- és mikrovállalkozókat – hangsúlyozta Birtalan József, az SZMVSZ elnöke.

A könyv megszületésével kapcsolatosan elhangzott: a romániai Adótörvénykönyv hatályban levő törvényeinek lefordítása egy szakembernek is komoly kihívást jelentett, mert a hazai magyar nyelvű terminológia nem azonos a magyarországival és igencsak hiányos.„Arra törekedtünk, hogy a könyv ne száraz fordítása legyen az Adótörvénykönyvnek, a benne levő információk, a nyelvezete úgy a laikusok, mind pedig az adózási rendszerben jártas szakemberek számára érthető legyen. Azt akartuk érzékeltetni, hogy az adórendszer nem egy szörnyűség, amibe csak a szakemberek nyerhetnek bepillantást, a szabályokat mindenki meg tudja tanulni" – mondta el Szilágyi István főkönyvelő, főiskolai előadótanár, a könyv egyik szerkesztője. A szerkesztők, szerzők (Szilágyi István és Ilyés György, a helyi Adók és Illetékek Osztályának nyugalmazott vezetője) érdeme, hogy a kézikönyvben szubjektív módon kiválasztott, de reális, gyakorlati példákkal is szolgálnak. Ugyanakkor, a főbb témakörök fejezetekre bontásával is gondoskodtak arról, hogy az olvasó könnyen eligazodjon és megtalálja a számára hasznos információt. Adók és illetékek, profitadó, személyi jövedelemadó, külföldiek adója, áfa, helyi adók és illetékek, jogszabályok – a 68 oldalas könyvecske hat nagy fejezetben részletesen, szemléletesen világosítja fel és hétköznapi, gyakorlati példákkal igazítja útba a szinte napról-napra változó hazai adójogrendszer útvesztőjében nem egyszer „eltévedt" vállalkozókat, cégvezetőket. Az Európai Néppárt, Winkler Gyula európai parlamenti Képviselő, a SZMVSZ fővédnöke és a Hargita Megye Tanácsa támogatásával megjelentetett kézikönyv csak az érvényben levő jogszabályokat tartalmazza, a változásokról a SZMVSZ megújult, interaktív honlapján informálják a tagságot és az érdekelteket – tájékoztatott a szövetség ügyvezető elnöke. Az Adók és illetékek kézikönyv a tervek szerint egész Hargita megyében kapható lesz, ám egyelőre még csak a SZMVSZ Kossuth utca 43. szám alatti irodájában lehet megvásárolni. Az érdeklődőket hétköznapokon 9-13 óra között fogadják. További információkért a 0748-384.593-as telefonszámot hívni.