• EUR [ 1 Euró ] = 4.708 lej
  • USD [ 1 Amerikai dollár ] = 4.137 lej
  • GBP [ 1 Angol font ] = 5.319 lej
  • HUF [ 1 Magyar forint ] = 0.0147 lej
Tagok

A vidéki, illetve a nagyobb vállalkozók irányába is nyitott az egykori Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége, amely ehhez igazodva mostanra nevet is változtatott. Mindemellett arról is beszámoltak, hogy átszervezik a szövetséget az utóbbi években megnövekedett taglétszámuk miatt.

A felmerült igényeknek eleget téve ezentúl a nagyobb vállalatokat is befogad tagjai közé a szövetség – jelentette be egy csütörtöki sajtótájékoztatón Jakab Áron Csaba, a szervezet elnöke. Mint mondta, ezt érvénybe léptetve nem csak alapító okiratukat változtatták meg, de ezentúl Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetségeként (SZMVSZ) lesz ismert a szervezet.

Ambrus Sándor, a szövetség alelnöke hangsúlyozta, fontos tudni, hogy a nyitásuk nem valaki, vagy valami ellen szól, hanem egy kiegészítést eszközöltek a szervezetükön, újabb feladatköröket felvállalva. A meglévő szövetségekkel és érdekképviseletekkel továbbra is együtt szeretnének dolgozni, hiszen szükség van a közös akciókra a sikerek érdekében. Burus Tibor, aki szintén az SZMVSZ alelnökeként volt jelen közölte, nagyon fontos az is, hogy a továbbiakban még inkább nyitni szeretnének az udvarhelyszéki vidéki vállalkozók irányába, akár más településeken is létrehozva irodáikat.

Bővülő taglétszám, átszervezés

Jakab Áron Csaba arra is kitért, hogy az elmúlt három évben a 43-ról több mint 150-re bővült a tagjaik száma, ami miatt átszervezésekre van szükség. Úgy érzi, hogy például a fiatal vállalkozók külön odafigyelést igényelnek, de a méretük és a szakmák alapján is érdemes koncentrálni a cégekre. Kérdésünkre azt is elmondta Jakab, hogy szervezetük nem csak szakmai tanácsadást, információkat, esetleges munkaerő-utánpótlást igyekszik biztosítani a tagok számára, de a kapcsolatteremtésben és képzésekkel is segítenek. Persze ezek mellet talán az egyik legfontosabb az egyéni szakmai problémák megoldásában nyújtott támogatásuk és az adott vállalkozói gondok és igények összegzése, amelyeket jeleznek a politikum és a hatóságok irányába.

Szövetségi hírek

KÖZLEMÉNY: Adók-illetékek 2024-re Székelyudvarhelyen

  A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége vezetőtanácsa a...
2023-11-24 15:20:31

Köszönjük

  A tegnap dr. Vas-Tifán Attila ortopéd szakorvos...
2023-11-21 20:07:06

KÖZLEMÉNY: Újjáalakult a Női Vállalkozók Munkacsoportja (SZMVSZ NVM)

  KÖZLEMÉNY   Újjáalakult a Székelyudvarhelyi...
2023-11-02 18:44:43

Közlemény: Vállalkozók díjazása

  A székelyudvarhelyi Őszi Vásár keretében, a helyi...
2023-09-25 10:27:37
Gazdasági sajtófigyelő

Sajtófigyelő 2024.03.24.

130 alkalmazottját bocsátotta el egy székelyudvarhelyi készruhagyár Janó Edit szerint a...

Sajtófigyelő 2024.03.17.

15 millió eurót fektet be Kovászna megyében az egyik legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztő A...

Sajtófigyelő 2024.03.03.

Románia megkapta az első hivatalos véleményt az OECD-csatlakozásáról A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési...
Előadások

Gazdaság & FIATALOK - előadásssorozat középiskolás diákok számára

Az SZMVSZ társzervezője és szakmai partnerre 2018 óta a „Vállalkozz okosan” székelyföldi üzleti...
2020-10-23 19:27:55

Aktuális pályázatok, COVID-támogatások

Csütörtökön, 2020. szeptember 03-án 09:00 órától került sor az EUROTOP Consulting pályázati cég...
2020-09-03 14:27:28

RESTART online konferencia erdélyi kis- és középvállalkozóknak

Az SZMVSZ részéről, mint a rendezvény partnere, fel szeretnénk hívni a figyelmeteket erre az...
2020-05-19 14:05:36

Fotógaléria

Partnerek

  • Albert Schweitzer Alapítvány
  • Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt
  • Hargita Megye Tanácsa
  • Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (ASIMCOV)
  • OSIM: Szabadalmi- és Védjegyoltalmi Hivatal
  • Református Kollégium, Székelyudvarhely
  • SilCris Invest Kft.
  • Star rádió
  • Székelyudvarhely Önkormányzata