Nyomtatás
Kategória: Törvények, rendeletek

Az alábbi tájékoztatóban olvashatják a 2020. május 28 és 30-a között megjelent rendeletekről való összefoglalót. 

I. Május 29.-én a 459-es Hivatalos Közlönyben megjelent a 92/2020-as Sürgősségi Kormányrendelet az alkalmazók és alkalmazottak támogatásával kapcsolatosan.

Fontosabb előírásai a következők:

1.Támogatás a technikai munkanélküliségből visszatérő alkalmazottak számára

Kik igényelhetik?

Mire kérhetik?

Mekkora időszakra vonatkozik?

A támogatás nagysága:

A támogatás feltételei:

A támogatás igénybevétele

2. Támogatás az 50 év fölötti munkanélküliek alkalmazására

3. Támogatás az 19-29 év közötti munkanélküliek alkalmazására

4. A technikai munkanélküliség állami támogatásának meghosszabbítása

II. Közélelmezési cégeket érintő rendelkezések

Két jogszabály is megjelent ebben a tárgyban:

1. A 966/1809/105-ös miniszteri rendelet a vendéglők és kávézók teraszainak, és kerthelyiségeinek működtetésére vonatkozóan

2. A 903/97/2020-as miniszteri rendelet a room-service, take-away vagy készétel házhoz szállításával kapcsolatos tevékenységek egészségügyi előírásaira vonatkozóan

Lásd a csatolmányban és csatolmányban.

III. Rendezvényszervező cégeket érintő rendelkezések

Az alábbi jogszabály nem csak a rendezvények, hanem könyvüzletek, könyvtárak, képtárak tevékenységére is vonatkozik

1. A 2875/967-es miniszteri rendelet kulturális tevékenységek egészségügyi előírásaira vonatkozóan

Lásd a csatolmányban.

forrás: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala